2017. november 23. csütörtök - Kelemen, Klementina napja
Iskolánkról  

Iskolánk története 1930-tól napjainkig

 

Sas-hegy oldalában áll élénksárga színbe burkolózva iskolánk. A város majd minden részéről impozáns, gyönyörű látványt nyújt a homlokzat fölé magasodó sziklás hegytetővel.

A Notre Dame De Sion rendet 1892-ben alapították.  A rend ez idő tájt már a világ jelentős részén kiterjesztette tanait és iskoláit. A térképen London, Róma, Bécs, Prága, Bukarest, Konstantinápoly, Jeruzsálem, az USA és Brazília jelezték székhelyeiket.

Budapesten először a Várhegy oldalában nyitottak egy többfokozatú iskolát. 1910-ben költöztek a Villányi útra, majd 1930-ben az utolsó állomáshelyükre, a Sas-hegyre.

A ma is pompás látványt nyújtó iskola épületét Szörényi - Reischl Gusztáv tervezte azzal a neogótikus kápolnával együtt, amelyet 1945-ben súlyos bombatalálat ért.

Az iskola 1930-ban nyitotta meg kapuit. A megnyitó ünnepségen részt vett Horthy Miklósné és Angelo Rotta, a pápai különmegbízott is. A korabeli Hivatalos értesítő szerint megfogalmazták nevelési, oktatási céljaikat:

„ A rendnek az erkölcsi és jellemnevelés mellett az a célja, hogy a magyar leányokat az idegen nyelvek alapos elsajátítása és az európai irodalmak megismerése által széles látókörű, de hazájukat mindenek fölött szerető nőkké nevelje.”

Az akkori iskola a legmodernebb módon épült, fel s biztosította a magas szintű oktatást és a szabadidő értelmes eltöltését.

A mai földszinten foglalt helyet a díszterem, a tanári társalgó és néhány osztályterem. Az első emeleten a gazdagon felszerelt szertárak, tornaterem, öltözők. A második emeleten a hálószobák voltak. A harmadik emeleten hangszigetelt zeneszobák s a nővérek hálóhelyiségei. Az épületben központi fűtés, hideg-melegvíz, orvosi rendelők jelentették az akkori átlag feletti komfortot.

A hatalmas parkhoz fenyőligetek és gyümölcsfák tartoztak sétautakkal, játszóterekkel. Volt két teniszpálya is, melyen télen korcsolyáztak a bentlakó diáklányok. Minden osztálynak saját lugasa volt, amit gondoztak.

A tanítás és beszélgetés nyelve a francia volt.

A II. viágháborúban súlyos sebeket kapott az épület, a kápolna is romba dőlt. A rend tagjai az épület helyreállítása után már nem sokáig élvezhették iskolai életüket. 1948-ban az iskolák fenntartását  az állam vette át, így 1949-ben aNotre Dame De Sion apácái elhagyták az intézetüket és az országot.

1949-ben az épületbe az Oleg Kosevojról elnevezett ösztöndíjas intézmény költözött be. Az akkori képzés célja az volt, hogy az itt tanuló diákokat előkészítse a szovjetunióbeli egyetemekre. Heti 12 órában orosz nyelven folyt a tanítás. Speciális osztályokat szerveztek, melyeknek jellegét a továbbtanulási szempontok határozták meg, a mérnöki, közgazdasági, orvosi, és filozófiai irányokat részesítették előnyben. Ez az intézmény 1954-ig működött, megszűnése után felszerelése és könyvtára itt maradt az 1954-ben alakult Arany János Intézetszámára.

1954. szeptember 6-án az Arany János Általános Iskola és Általános Gimnáziumtanári termében tartott alakuló értekezletről készült jegyzőkönyvben többek között a következők állnak:

„Amint az elvtársak tudják, különleges jellegű lesz az új iskolánk. Ilyen jellegű iskola pillanatnyilag nincs az egész országban…..”

„Intézetünkben általános iskola, általános gimnázium, gyermekotthon, diákotthon, napközi otthon működik, amelyek egy szervezeti és nevelési egységet alkotnak az intézet igazgatójának egyszemélyi felelős vezetése alatt.”

1963-ban az MTA pszichológiai és pedagógiai bázisiskolájává jelölte ki iskolánkat. Az itt folyó kísérletek elvi és országos jelentőségűek voltak.

1967-ben az intézetünk tovább bővült a kétszintes kísérleti laborral, amelyet az egykori kápolna helyén építettek fel. A kutatások, az órák látogatása már nemcsak országos érdeklődésre számított, hanem több külföldi pedagógus is kíváncsi lett a módszereinkre. Pl. 1970/71- ben 191 tanórán 2000 vendég volt jelen, közöttük számos külföldi személy.

1974-ben az OPI eredményesen befejezettnek nyilvánította és törvényesítette a módszerek országos alkalmazását.

Időközben a hegyvidék benépesült. Ez tette indokolttá, hogy előbb a gyermekotthon majd 1980-ban a kollégium is befejezte működését. A volt hálótermekből tantermek alakultak.

Intézményünk 12 évfolyamos iskolaként működik 8 + 4-es szerkezetben.

1987-ben készült el az iskola udvarán a tornacsarnok, emellett három tornatermünk van. Több szabadtéri sportpálya valamint egy (télen fedett)  műfüves pálya biztosítja tanulóink rendszeres testedzését a hegyi, tiszta, jó levegőn. Jelenleg tanfolyam-jelleggel lehetőségük van úszni, síelni, kosárlabdázni, tornázni, teniszezni, kerékpártúrán, vízitúrán részt venni. Élményekben gazdag napokat tölthetnek diákjaink nyáron a szigetszentmártoni táborban.

Több tízezer kötetes könyvtár és folyóirat-olvasó (internet hozzáféréssel) áll tanulóink és a ne
velőtestület rendelkezésére. Az elmélyült kutatómunkát gazdag kézikönyvtár segíti.

2006-ban az Iskolaalapítvány támogatásával Stúdiószínpadot hoztunk létre, így az évek óta sikerrel működő színjátszó-csoportnak  van már próba-és játszóhelye.

A számítástechnika oktatása két jól felszerelt teremben folyik, minden tanuló külön gépen dolgozhat.

A nyelvtanítást   nyelvi laboratórium segíti.

Tanulóink kimagasló eredménnyel szerepelnek a különböző szaktárgyi versenyeken. Az elmúlt években többen kerültek be az OKTV első 10 helyezettje közé.

2005 óta az Arany János Általános Iskola és Gimnázium az ELTE gyakorlóhelye, 2009 óta a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával reál-osztályt indít.

Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium
1124 Budapest, Meredek utca 1.
Telefon: 1/319-33-78 Fax: 1/310 72 91